Hol volt, hol nem volt, valahol a Szigetközben egy deli huszár legényke - aki paripáját is kiválóan megüli, sőt kiválóan ért az állatok nyelvén is - ráakadt nagyapja, Cseri Antal képes emlékeire. A mi...
A 75 esztendős VIDEOTON történetének első fél évszázadát átölelő kötetet tart a kezében, Kedves Olvasó. Akik írták, jobbára saját múltjukra tekintenek vissza e lapokon, a szakember tárgyilagosságával,...
A szerző, aki túlélte Auschwitzot, gyermekkorát a magyar borkészítés egyik legismertebb területén, a tokaji borvidéken, annak egy kis városában, Abaújszántón töltötte, ahol a zsidók a lakosság hetedét...
A szerző, Ráth-Végh István, igaz, jogásznak készült, dolgozott is törvényszéki bíróként és ügyvédként, írt drámákat és jogtudományi munkát, volt különféle lapok munkatársa, de vérbeli „ráth-véghi” műf...
A könyv törzsanyagát képező beszélgetés 1978-ban készült. Molnár Gusztáv egy másik generáció és egy másik értékrend pozíciójából szólaltatja meg Méliusz Józsefet, éles állásfoglalásokra, de éppen ez...
Atilla és a hunok szerepe az emberiség történelmében a modern kultúra talán legnagyobb fehér foltja. Ebben a könyvben feltárul ez a köztudatból mesterségesen kirekesztett történelmi valóság a maga e...
Fülöp Áron, Illik Péter, Nánay Mihály, Weiszhár Attila, Csepregi Klára, Csepregi Oszkár
15% kedvezmény
3 100 helyett
2 635 forint
Jelen kötet tanulmányai egy olyan kísérlet részei, amelynek célja, hogy új formában ugyan, de mégis visszanyúljon a magyar történetírás 19. századi gyökereihez, amikor az nem pusztán szakma vagy tudom...
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete új sorozatában (Magyar Történelmi Emlékek - Értekezések) megjelenő kötet Péter Katalin történész utóbbi 15 évben megjelent tanulmány...
Az értelmiség fogalma talán az egyik leggyakrabban használt fogalom a történeti és szociológiai irodalomban. De talán egyike azon fogalmaknak is, amelyek a társadalomkutatóknak a legtöbb kétséget é...
A könyv a Magyar Rádió 1945-1948 közötti történetét mutatja be hiteles források segítségével. Részletes leírásban számol be a háború okozta károk helyreállításáról, a műsorszórás megindulásáról, a ...
Lisztnél rögtön a végtelenbe ütközünk, akár életét, akár műveit vesszük szemügyre, nem szólva tekintélyes kisugárzásáról, mely szinte határtalan. A határvonalakon túllépve közelebb hozza egymáshoz a...
Kozári Monika könyvében a politikatörténet, jogtörténet és az intézménytörténet oldaláról vizsgálja a nyugdíj kialakulásának és fejlődésének kérdéseit, Mária Terézia nyugdíjrendeleteitől a második ...
Méltán állíthatjuk, hogy két év alatt legendává, Budapest- és közlekedésbarátok nélkülözhetetlen segédanyagává vált Legát Tibor és Zsigmond Gábor műve, a Számos villamos. A szerzőpáros azóta sem pihen...
Virágvölgyi András kötete lényegre törően ismerteti a magyar történelem, kultúra és tudomány fontos tényeit a legkorábbi időktől egészen napjainkig. Könnyen áttekinthető időszalagjai és illusztrációi...
Ez a könyv Gyurgyák János magyar eszmetörténeti sorozatának utolsó darabja. Előző kötetei (Zsidókérdés Magyarországon és Ezzé lett magyar hazátok) viszonylag jól behatárolható kutatási területet járta...
Névnapot és kastélyavatót tartott gróf Széchenyi István 1840. augusztus 20-án Kiscenken, és az eseményre hetven vendéget hívott meg. Egy reményt keltő országgyűlés után felbuzdulva érkezett Cenkre a r...
1898-ban kiadott ritkaságról van szó, melynek megjelentetése művelődéstörténeti kuriózum. Latkóczy Mihály nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a történelmi legendáriumok alapján megírja a magyar sze...
Az Egervári-csoport az 1970-1980-as évek egyik legjelentősebb tiltakozó egyházi mozgalma volt a Kádár-korszak második felében. A Hetednapi Adventista Egyházból kiszakadt entitás mindössze ezer-ezerkét...
A szerző végigbogarászta a világ bármely táján fellelhető dokumentumokat, régészeti leleteket és publikációkat, tanulmányt és könyvet, ami bármilyen vonatkozásban esetleg foglalkozhatott Közép-Ázsia é...