Milota

A Milota különleges családregény: a két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól � míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonódik.
A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.

Részlet a könyvből:
"A tavalyi őszön én sokat gondoltam a nőkre.
Asszonyokra és leányokra saját életemből� Szépen, sorban ötlöttek eszembe, hajszín, termet, évjárat, mellbőség és név szerint. A mozdulásuk, fordulásuk, csípőringásuk, fejtartásuk és arcjátékuk, minden testbeszédük... És föl tudtam idézni járásuk kecsességét, térdkalácsuk fényét, gerincük ívét, frizurájuk hullámait. Mit még?, nyakszirtjük pelyhességét, kacagásuk csengését vagy tekintetük villanását�
Ajkuk elnyílása, nyelvecskéjük fürgesége, hónaljuk illatozása, derekuk hajlása tűnt elő a múltból. És hasuk rándulása, keblük hullámzása, tomporuk domborulása, combtövük párája... Azoké, akiknek lénye hajdan tetőtől talpig átjárt és akiké alig legyintett csak meg. Akiknek emlékét hurcoltam s nyomait viseltem sokáig, s akikét csupán órákig.
Amikor pedig már mind idegyülekeztek hozzám, akkor szép lassan végigtekintettem rajtuk, és visszagondoltam rájuk."