Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét.
Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője.
Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.
„azt a mai magyar nyelvet fogja vallatóra, amivel ügyeinket megtárgyaljuk”Eddig egyetlen prózakötetet publikált Szijj Ferenc, A futás napja című elbeszélésgyűjteményt, 1992-ben. Akkor a rendszerváltásba belebukott országról írt. Most arról, hogy még mindig a padlón vagyunk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Beszélgetések művészetről, irodalomról és filmről az Írók Boltjában.Csepeli György a Gondolat Kiadó szegénységről, cigányságról és kirekesztettségről szóló tanulmánykötetét mutatja be, Hajdu Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával Sándor L. István beszélget, az ÉS-Kvartetten a kritikusok pedig Szijj Ferenc Növényolimpia című első regényét elemzik majd. Az Írók Boltja januári programját ajánljuk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Hogy gondolkozik a szexről egy esztéta?Hidas Judit és Szántó T. Gábor a szexuális erőszakról írt novellát, de nemcsak ezért érdekes a holnap megjelenő Élet és Irodalom. Többek közt megtudhatjátok belőle, hogy hogyan gondolkozik a szexről egy esztéta, illetve azt is, hogy milyen Alföldi Róbert legújabb rendezése.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>