A moldvai csángó magyarok hiedelmei

Idestova negyven esztendeje gyűjtöm és kutatom a moldvai magyarok hagyományos műveltségét, s eddig elsősorban történeti, társadalom-néprajzi, gazdálkodási témakörökben, valamint népszokásokról
közöltem cikkeket, tanulmányokat. Mindeközben számottevő mennyiségű hiedelemanyagot is sikerült
összegyűjtenem, ebből adom közre most a legértékesebbnek ítélt tételeket. Ez a hiedelemvilág át- meg átszövi a csángó ember egész életét, mégpedig úgy, hogy megelőzi a születését, és a testi halál után is elkíséri. Megismerve ezt a különös világot, tudománytörténeti értékén túl megsejthetünk valamit a kereszténység felvétele előtti idők szellemvilágából, s megérint bennünket a keresztény vallás középkori szemlélete, értékrendje – és költészete. Az itt közölt anyagot olvasva eltűnődhetünk azon, hogy ezek a „régi”, vagy legalábbis „régies” emberek milyen alaposan megfigyelték az őket körülvevő világ jelenségeit. Számon tartották, mikor merről fújt a szél és melyiktől mit lehet várni; merről hallatszik az esztendő első mennydörgése, a hét melyik napján esett először a hó, mikor csordult meg az eresz, és egy vagy két fecskét láttak, amikor tavasszal először megpillantották ezeket a szent madarakat. Mindent felismertek, mindent megfigyeltek, eszükbe véstek, megjegyeztek, újra és újra elmondták egymásnak, hogy minden tudás fennakadjon és fennmaradjon a szájhagyomány pókháló finomságú, de hihetetlenül erős hálóján. Moldva igen nagy területén, több mint félszáz településen gyűjtött anyagom közzététele azért is indokolt, mert a falusi közösségek szétzilálása, az archaikus paraszti életforma felbomlása miatt az utóbbi négy évtized során az egykori Etelközben is beszűkültek a hagyományos népi műveltség gyűjtésének korábban oly gazdag lehetőségei.